Ez is egy régi írás...

A karomban feküdt.Körülöttünk szirénázó mentőautók érkeztek a helyszínre.Nagyon vérzett.Fehér kabátommal szorítottam a sebet,de nem tudtam mit tenni.Egyre akadozott a légzése.Könnycseppjeim esőként záporoztak arcára.Kétségbeesetten próbáltam győzködni saját magát,mintsem őt,hogy minden rendben lesz,csak tartson ki.Lehunyta a szemét,erőtlenül megszorította a kezemet,és így szólt:Köszönöm neked,hogy megmutattad nekem,hogy van miért élni,felkelni,levegőt venni.Hogy mellettem álltál,és fogtad a kezemet ha baj volt.Megmutattad nekem,hogy mi az igazi feltétel nélküli szeretet...és ezzel lehunyta a szemét,és az utolsó könnycsepp legördült az arcán.Éreztem ahogy gyengül keze szorítása,légzését nem éreztem.Vége volt.Itt hagyott engem.Ültem az aszfalton miközben elvették a kezeim közül őt,és megpróbálták újra éleszteni.Én pedig csak ürességet éreztem...